Négy hét telt el azóta, hogy addigi életmódomon változtatva elkezdtem komolyan venni, hogy meg akarom csinálni az Ironmant. Heti 4-5 edzés a nem profi sportolóknak munka és magánélet mellett elég komoly kihívás mind mentálisan, mind fizikailag. Gyakran szó szerint percre pontosan számolom ki, hogy mikor hova érek oda, egyelőre sikerrel. Viszont egyértelműen tudatosítanom kell az edzéstervemet, mert bár jó a sok mozgás, ha nincs rendesen felépítve, semmit sem ér a dolog. Erre tökéletes példa ez a hét, amikor szerdára úgy pukkadtam ki, mint egy lufi, abból is a gyengébbik változat.

Hétfőn újra a barbár tréningen találtam magam, és most sem csalódtam. Bár sem úszás, sem bringa nincs benne, nagyon komoly állóképességi edzés, ami mindegyik izomcsoportot megmozgat, ezért addig feltétlen csinálni fogom, amíg nem tudok kinti bringás edzéseket csinálni. Könnyen lehet persze, hogy azért is tetszik ennyire, mert végre változatos, ami ugye ezekről a sportágakról legkevésbé sem mondhatóak el.

Kedden spinningeltem. Pont. Még van egy hely, amit ki fogok próbálni, de a tanulság számomra egyértelműen az, hogy vagy kettőre megyek egymás után, amivel az a baj, hogy már ezeket is nagyon tudom unni; vagy hamar eljő a jó idő, és nem kell egy olyan valamin tekernem, ami nem is megy előre. Tudom, hogy kell a felkészüléshez, de annyira nem érzem magaménak ezt a sportot, már amennyiben ezt annak lehet nevezni.

Szerdán újra úszóedzés volt, végre. Szeretek úgy úszni, hogy nem monotonon ússzuk a hosszokat, hanem feladatok, erősítő gyakorlatok vannak benne. Ezen a jeles napon a kartempó volt soron gyorsban, ami meglepően jól ment. Ugyanakkor észrevettem, hogy a lábtempóm tényleg hátráltat az úszásban. Míg egy hossz gyorsat csak karral 18-19 karcsapással tettem meg, addig ugyanez lábtempóval 22-23, és szerintem időben is lassabb voltam. Én nem tudom, hogy miért vannak fordítva bekötve a lábaim, de már hónapok óta érzem, hogy gyorsúszásnál csak rosszabb tőle. Adok még neki pár hetet azért, mielőtt végképp lemondok a dologról, és a mellet erőltetem (persze eddig is nagyjából ez volt).

Aztán csütörtökön jött a nagy halál. Úgy keltem reggel, mint ha ólomból lenne mindenem. Éjszaka többször felkeltem, éreztem a mozgás igényét úgy, hogy közben mozdulni sem bírtam, minden izmom külön-külön egy nagy görcs volt. Szerintem ez a klasszikus túledzettség (magamhoz képest, nem úgy általában értem) állapota, úgyhogy eldöntöttem, hogy a hét további részét szigorúan sportmentesen töltöm, sok pihenéssel. Este aztán elhoztam az új bringámat, ami gyönyörű, és rögtön egymásba is szerettünk.

Pénteken pedig kisütött a nap, sajnos. Így megszegve önmagamnak tett ígéretem, kipróbáltam az új bringát, és mentem vele egy kisebb kört. De ki ne tette volna a helyemben? Elindultam a nyócbó', átmentem a Lágymányosin, a rakparton a Gellért fürdőig, onnan megcéloztam a Citadellát, a másik oldalán vissza, a rakparton tovább a Margit hídig, a Margitszigeten tekertem egy kört, onnan pedig a Kiskörúton hazáig. 26 km, közel 20 km/h, ami városban egész jó. Maradjunk annyiban, hogy 23-mal kiegyeznék a versenyen is látva a pályát...

A szombat-vasárnap pedig tényleg a pihenésé volt, borkóstoló, termelői piac, barátok és rengeteg alvás volt a program. Ma pedig újra barbár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.