Rejtő Jenő egyik híres kávéházi jelenete szerint a cím a legkönnyebb az írásban. Elég megírni a könyvet, utána pedig adni neki címet. Ezért követem a mester tanácsait, elsőre a "Cím nélküli hét" nevet kapta a gyerek, remélem ez megváltozik. Mert nem olyan könnyű ám címet adni, mint azt sokan - köztük Rejtő - gondolják. (mégis - a szerk.)

A hét meglepő módon kisértetiesen hasonlított az előzőre. Egészen döbbenetes felfedezés, hogy adott sportágakra az adott sportágak minél magasabb mennyiségű és minőségű űzésével lehet felkészülni. Azért igyekeztem némi színt vinni a hétbe, úgy érzem sikerült is.

Hétfőn végre eljutottam a barbár tréningre, soha rosszabb kezdetet. A barbár kifejezést nem nevezném túlzónak, a későbbiekben megbízható forrásból szerzett információk szerint ezt más termekben spártai edzésnek is hívják. Egy olyan köredzésről beszélünk, ahol legtöbbször saját súllyal, kettlebellel vagy kézi súlyzóval dolgozol, önmagukban is nehéz feladatokat végzel. Egy feladat 30 másodperc 10 másodperc pihenővel, ami pontosan arra elég, hogy átvonszold magad a másik állomáshoz. Egy körben 18 állomás van, két kör között két perc pihenő, egy edzés négy kör. Én a második után ténylegesen az ájulás határán voltam, onnan sikerült magam visszahozni, és a maradék kettőt is viszonylag tisztességesen (értsd: nem közröhej tárgyaként) megcsinálni. Az edzés végén felharsanó "Most összeeshetsz!" felkiáltásnak viszont maradéktalanul eleget tettem, abban biztos én voltam a legjobb. Péntekig tartott az izomláz, de ma újra megyek, már alig várom.

A kedd kicsit az ördögé lett. Úszni voltunk, de az "edzés" első részére a pancsolás, esetleg a úszkálgatás, szigorúbban nézve a hesszlés vagy a dikheszkedés szavak megfelelőbbek lennének. Miután két hossz között jól kidumálgattuk magunkat a medence szélének támaszkodva, megfejeltük az egészet egy szaunával a miheztartás végett. Valamennyit javít a helyzeten, hogy utána még képesek voltunk visszamenni, és még 500 métert letolni (én tízes piramissal, ami először egyre több, majd egyre kevesebb karcsapást jelent a víz alatt). Nem kerül be az aranykönyvbe, az biztos.

Szerdán spinningre mentem egyedül. Alapvetően olyan fiú vagyok, hogy ha új helyre megyek, elfogadom a szabályait, és az esetleges furcsaságokat egy ideig szótlanul tűröm. Így volt ez a Gildában is, ahol már sokan ültek teljes csendben és tekertek. Felültem hát én is, elkezdtem tekerni, gondolván, hogy ez a bemelegítés. Aztán negyed óra elteltével felmerült bennem, hogy ez már az óra (voltam már ezoterikus spinningen, rock-spinningen, dubstep-spinningen, miért ne lehetne csönd-spinning is?), újabb 10 perc elteltével pedig megkérdeztem, hogy számíthatok-e valami instrukcióra valakitől, vagy dúdoljak magamban egy dalt, aminek szerintem megfelelő a bpm-je? Kiderült, hogy az edző szabin van, a helyettesítést elfelejtették, viszont szerencsénkre az egyik edző épp itt volt, így be tudott ugrani, úgyhogy végül az edzés másfél órás volt. Miután a hangszórója annyira torzított, hogy nem értettem belőle semmit, ezért igyekeztem lesni, több-kevesebb sikerrel.

A csütörtök a hülyére zabálás napja volt.

Péteken úsztunk, másfél kilométert felváltva gyors-mell kombinációban. Eléggé fásultnak éreztem magam és az izmaimat is, a harmadik hét intenzív edzései után ez persze nem igazán csodálható, a talpam többször görcsölt, de legalább lenyomtam. Ráadásul a felét gyorsban, ami szerintem egyéni rekord. (bár a magam részéről a gyors úszás kifejezést kizárólag saját magamnak a "nem mell'-re cserélném, gyorsabbnak szerintem nem gyorsabb)

Megvan az az érzés, amikor iskolában ülve igyekszel figyelni az adott tantárgyra, témára, de tényleg, őszintén egy szót sem értesz belőle? Amikor nemhogy a választ, de a kérdést sem tudod értelmezni? Amikor látod magad kívülről, ahogy enyhén nyitott szájjal, üveges tekintettel meredsz előre, és éppen most formázzák meg rólad az Ostoba Szobrát? Ha igen, akkor pontosan érted, mit érezhettem szombaton a jógán. A feladatok felét konkrétan nem is értettem, hogy mit hova kéne tenni és miért. A testemnek többször olyan helyzetbe kellett volna kerülnie és maradnia, amiről eddig azt sem tudtam, hogy emberileg lehetséges. Különösebben ez nem zavart, csináltam amennyire sikerült. Szerencsére elég konszolidált a közönség, így nem mutogattak rám ujjal és röhögtek ordítva, hogy "MICSODA BALFÉK"!! Ráadásul Juli zseniális, én elég béna voltam, ezért kettőnk átlaga közepes, ami megfelelő. A lényeg, hogy hosszútávon lazulok, az óra végére elértem a jobb lábujjaimat!

Hétvégén Miskolcon leszünk, tehát ha biztosan akarom tartani a heti öt edzést, minden hétköznap dolgozni kell. Ezen leszek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.