Mint arra sokan felhívtátok a figyelmemet, közel két és fél hete nem írtam semmit. Először is el kell mondanom, hogy őszinte örömmel töltött el az a tény, hogy sokan olvassátok a blogot, ráadásul olyan régi barátok, ismerősök, akiről soha nem gondoltam volna. Az olvasottsági adatokból az derül ki, hogy van egy masszív társaság, aki olvassa, és beállt egy - nyilvánvalóan nem túl magas - szintre.

Ugyanakkor nagyon nehéz a semmiről írni. Kevés ember van azzal az egyébként igen káprázatos képességgel megáldva, hogy a semmit gyönyörű csomagba burkolva adja el. Ilyen Paolo Coelho, Popper Péter, vagy éppen Matolcsy György.

Miután a heteim ugyanolyan ritmusban telnek, és ez az írásaim színvonalán is egyre inkább érezhető volt, ezért úgy döntöttem, hogy ritkábban fogok írni, de a blogolást nem hagyom abba. Egyszerűen nem szeretném, hogy egy ilyen monoton naptárrá változna a blog, amit egy idő után már tényleg kutya sem olvas.

Megragadnám az alkalmat, hogy drága barátomnak, egyben a felkészülésben társamnak gratuláljak gyermeke születéséhez. Ákosnak múlt hét végén megszületett a kislánya, amihez őszintén gratulálok! Neki most nyilvánvalóan kicsit nehezebb lesz sokszor eljönni otthonról, de ez nem lehet akadály, meg fogja ő is tudni csinálni, az akaratereje megvan hozzá, és csak ez számít.

Az önként vállalt visszavonulásom óta eltelt egy kevésbé aktív hét három edzéssel, valamint túl vagyok a második igazi kinti bringázáson, ráadásul most már hideg sem volt. Ezalatt háromszor mentünk fel a Citadellára és egyszer a Várba. Bár távolságban ez nem volt olyan sok (26 kilométer), viszont az emelkedők meredeksége és hossza miatt azért mégis egy igen komoly edzésnek volt mondható. Az új csodagépem gyönyörűen hasít, de azért a nagyobb rutinnal rendelkező, már fentebb említett kolléga azért még simán hátrahagyott a dombokon felfelé és lefelé is. Ha az időjárás továbbra is hasonlóan kegyes lesz, és méltóztatik végre tavasznak lenni, akkor felhagyok a spinning-gel, és minél többet igyekszem majd a budai hegyeken menőzni.

Apropó spinning. A múltkor elég kritikus hangnemet ütöttem meg, amit szeretném megmagyarázni. A spinning egy tök jó sport, nagyszerű állóképességet ad, és még alapvetően élvezhető is (lenne). De talán ez a sport a leginkább edzőfüggő az összes általam űzött közül. Ha valaki csak felül oda és teker, motyog maga elé és megy valami megmagyarázhatatlanul rossz elektronikus zene, akkor az egésznek semmi értelme. Ha viszont van egy olyan edző, aki figyel rád, adott esetben méri a pulzusodat, figyeli a reakcióidat és ennek tükrében mond ezt vagy azt, akkor viszont kevés hasznosabb dolog létezik a bringára való felkészüléshez ennél. Mit ne mondjak, az elmúlt hetekben volt részem mindkettőben, és emiatt voltam talán kissé bírálóbb. De már kezd kikristályosodni, hogy hova kell járni és mikor.

A barbárt egyre jobban bírom, nagyon jó kondit ad, ez az edzés önmagában is egy nagy élmény, Ironman ide vagy oda. A gyerekkori Judo edzések jutnak eszembe, a teremnek és a társaságnak van egy olyan igazi sajátos hangulata, amire régóta vágytam.

Az úszással vannak mostanában problémáim, fáj a térdem, és kevésbé vagyok kitartó. Itt szigorúnak kell lennem magamhoz, és újra bevetni magam sokkal keményebben a habok közé, mert bár a 4 km teljesíthető, és az lesz a legkönnyebb része az egésznek, mégis ha nem leszek elég magabiztos a vízben, nagyon rosszul is járhatok.
(amikor ilyenek írok le, hogy a legkönnyebb része az egésznek, felrémlik előttem a pillanat, ahogy reggel hatkor kisgatyában állok a Balaton partján várva a jelre. Legkönnyebb, hogyne...)

Emellett nagyszerűen érzem magam, majd kicsattanok az egészségtől, napról napra erősebbnek érzem magam. Azt gondolom, hogy ezzel az alapvetően minden professzionalitást nélkülöző felkészüléssel el fogom érni a célomat.

És csak ez a lényeg.

Négy hét telt el azóta, hogy addigi életmódomon változtatva elkezdtem komolyan venni, hogy meg akarom csinálni az Ironmant. Heti 4-5 edzés a nem profi sportolóknak munka és magánélet mellett elég komoly kihívás mind mentálisan, mind fizikailag. Gyakran szó szerint percre pontosan számolom ki, hogy mikor hova érek oda, egyelőre sikerrel. Viszont egyértelműen tudatosítanom kell az edzéstervemet, mert bár jó a sok mozgás, ha nincs rendesen felépítve, semmit sem ér a dolog. Erre tökéletes példa ez a hét, amikor szerdára úgy pukkadtam ki, mint egy lufi, abból is a gyengébbik változat.

Hétfőn újra a barbár tréningen találtam magam, és most sem csalódtam. Bár sem úszás, sem bringa nincs benne, nagyon komoly állóképességi edzés, ami mindegyik izomcsoportot megmozgat, ezért addig feltétlen csinálni fogom, amíg nem tudok kinti bringás edzéseket csinálni. Könnyen lehet persze, hogy azért is tetszik ennyire, mert végre változatos, ami ugye ezekről a sportágakról legkevésbé sem mondhatóak el.

Kedden spinningeltem. Pont. Még van egy hely, amit ki fogok próbálni, de a tanulság számomra egyértelműen az, hogy vagy kettőre megyek egymás után, amivel az a baj, hogy már ezeket is nagyon tudom unni; vagy hamar eljő a jó idő, és nem kell egy olyan valamin tekernem, ami nem is megy előre. Tudom, hogy kell a felkészüléshez, de annyira nem érzem magaménak ezt a sportot, már amennyiben ezt annak lehet nevezni.

Szerdán újra úszóedzés volt, végre. Szeretek úgy úszni, hogy nem monotonon ússzuk a hosszokat, hanem feladatok, erősítő gyakorlatok vannak benne. Ezen a jeles napon a kartempó volt soron gyorsban, ami meglepően jól ment. Ugyanakkor észrevettem, hogy a lábtempóm tényleg hátráltat az úszásban. Míg egy hossz gyorsat csak karral 18-19 karcsapással tettem meg, addig ugyanez lábtempóval 22-23, és szerintem időben is lassabb voltam. Én nem tudom, hogy miért vannak fordítva bekötve a lábaim, de már hónapok óta érzem, hogy gyorsúszásnál csak rosszabb tőle. Adok még neki pár hetet azért, mielőtt végképp lemondok a dologról, és a mellet erőltetem (persze eddig is nagyjából ez volt).

Aztán csütörtökön jött a nagy halál. Úgy keltem reggel, mint ha ólomból lenne mindenem. Éjszaka többször felkeltem, éreztem a mozgás igényét úgy, hogy közben mozdulni sem bírtam, minden izmom külön-külön egy nagy görcs volt. Szerintem ez a klasszikus túledzettség (magamhoz képest, nem úgy általában értem) állapota, úgyhogy eldöntöttem, hogy a hét további részét szigorúan sportmentesen töltöm, sok pihenéssel. Este aztán elhoztam az új bringámat, ami gyönyörű, és rögtön egymásba is szerettünk.

Pénteken pedig kisütött a nap, sajnos. Így megszegve önmagamnak tett ígéretem, kipróbáltam az új bringát, és mentem vele egy kisebb kört. De ki ne tette volna a helyemben? Elindultam a nyócbó', átmentem a Lágymányosin, a rakparton a Gellért fürdőig, onnan megcéloztam a Citadellát, a másik oldalán vissza, a rakparton tovább a Margit hídig, a Margitszigeten tekertem egy kört, onnan pedig a Kiskörúton hazáig. 26 km, közel 20 km/h, ami városban egész jó. Maradjunk annyiban, hogy 23-mal kiegyeznék a versenyen is látva a pályát...

A szombat-vasárnap pedig tényleg a pihenésé volt, borkóstoló, termelői piac, barátok és rengeteg alvás volt a program. Ma pedig újra barbár.

Rejtő Jenő egyik híres kávéházi jelenete szerint a cím a legkönnyebb az írásban. Elég megírni a könyvet, utána pedig adni neki címet. Ezért követem a mester tanácsait, elsőre a "Cím nélküli hét" nevet kapta a gyerek, remélem ez megváltozik. Mert nem olyan könnyű ám címet adni, mint azt sokan - köztük Rejtő - gondolják. (mégis - a szerk.)

A hét meglepő módon kisértetiesen hasonlított az előzőre. Egészen döbbenetes felfedezés, hogy adott sportágakra az adott sportágak minél magasabb mennyiségű és minőségű űzésével lehet felkészülni. Azért igyekeztem némi színt vinni a hétbe, úgy érzem sikerült is.

Hétfőn végre eljutottam a barbár tréningre, soha rosszabb kezdetet. A barbár kifejezést nem nevezném túlzónak, a későbbiekben megbízható forrásból szerzett információk szerint ezt más termekben spártai edzésnek is hívják. Egy olyan köredzésről beszélünk, ahol legtöbbször saját súllyal, kettlebellel vagy kézi súlyzóval dolgozol, önmagukban is nehéz feladatokat végzel. Egy feladat 30 másodperc 10 másodperc pihenővel, ami pontosan arra elég, hogy átvonszold magad a másik állomáshoz. Egy körben 18 állomás van, két kör között két perc pihenő, egy edzés négy kör. Én a második után ténylegesen az ájulás határán voltam, onnan sikerült magam visszahozni, és a maradék kettőt is viszonylag tisztességesen (értsd: nem közröhej tárgyaként) megcsinálni. Az edzés végén felharsanó "Most összeeshetsz!" felkiáltásnak viszont maradéktalanul eleget tettem, abban biztos én voltam a legjobb. Péntekig tartott az izomláz, de ma újra megyek, már alig várom.

A kedd kicsit az ördögé lett. Úszni voltunk, de az "edzés" első részére a pancsolás, esetleg a úszkálgatás, szigorúbban nézve a hesszlés vagy a dikheszkedés szavak megfelelőbbek lennének. Miután két hossz között jól kidumálgattuk magunkat a medence szélének támaszkodva, megfejeltük az egészet egy szaunával a miheztartás végett. Valamennyit javít a helyzeten, hogy utána még képesek voltunk visszamenni, és még 500 métert letolni (én tízes piramissal, ami először egyre több, majd egyre kevesebb karcsapást jelent a víz alatt). Nem kerül be az aranykönyvbe, az biztos.

Szerdán spinningre mentem egyedül. Alapvetően olyan fiú vagyok, hogy ha új helyre megyek, elfogadom a szabályait, és az esetleges furcsaságokat egy ideig szótlanul tűröm. Így volt ez a Gildában is, ahol már sokan ültek teljes csendben és tekertek. Felültem hát én is, elkezdtem tekerni, gondolván, hogy ez a bemelegítés. Aztán negyed óra elteltével felmerült bennem, hogy ez már az óra (voltam már ezoterikus spinningen, rock-spinningen, dubstep-spinningen, miért ne lehetne csönd-spinning is?), újabb 10 perc elteltével pedig megkérdeztem, hogy számíthatok-e valami instrukcióra valakitől, vagy dúdoljak magamban egy dalt, aminek szerintem megfelelő a bpm-je? Kiderült, hogy az edző szabin van, a helyettesítést elfelejtették, viszont szerencsénkre az egyik edző épp itt volt, így be tudott ugrani, úgyhogy végül az edzés másfél órás volt. Miután a hangszórója annyira torzított, hogy nem értettem belőle semmit, ezért igyekeztem lesni, több-kevesebb sikerrel.

A csütörtök a hülyére zabálás napja volt.

Péteken úsztunk, másfél kilométert felváltva gyors-mell kombinációban. Eléggé fásultnak éreztem magam és az izmaimat is, a harmadik hét intenzív edzései után ez persze nem igazán csodálható, a talpam többször görcsölt, de legalább lenyomtam. Ráadásul a felét gyorsban, ami szerintem egyéni rekord. (bár a magam részéről a gyors úszás kifejezést kizárólag saját magamnak a "nem mell'-re cserélném, gyorsabbnak szerintem nem gyorsabb)

Megvan az az érzés, amikor iskolában ülve igyekszel figyelni az adott tantárgyra, témára, de tényleg, őszintén egy szót sem értesz belőle? Amikor nemhogy a választ, de a kérdést sem tudod értelmezni? Amikor látod magad kívülről, ahogy enyhén nyitott szájjal, üveges tekintettel meredsz előre, és éppen most formázzák meg rólad az Ostoba Szobrát? Ha igen, akkor pontosan érted, mit érezhettem szombaton a jógán. A feladatok felét konkrétan nem is értettem, hogy mit hova kéne tenni és miért. A testemnek többször olyan helyzetbe kellett volna kerülnie és maradnia, amiről eddig azt sem tudtam, hogy emberileg lehetséges. Különösebben ez nem zavart, csináltam amennyire sikerült. Szerencsére elég konszolidált a közönség, így nem mutogattak rám ujjal és röhögtek ordítva, hogy "MICSODA BALFÉK"!! Ráadásul Juli zseniális, én elég béna voltam, ezért kettőnk átlaga közepes, ami megfelelő. A lényeg, hogy hosszútávon lazulok, az óra végére elértem a jobb lábujjaimat!

Hétvégén Miskolcon leszünk, tehát ha biztosan akarom tartani a heti öt edzést, minden hétköznap dolgozni kell. Ezen leszek.

7/5.

A héten ötször voltam sportolni, ami valószínűleg egyéni rekord az elmúlt 15 évemből, és jó eséllyel az is marad. A csúcsdöntésre nem mernék nagy összegben fogadni, de a beállítására volna igény hosszabb távon is. Nézzük, mit tettem a vasemberségért a héten.

Hétfő: a már-már szokásosnak mondható spinning az Astorián. Sajnos a múlt heti metált ezúttal valami félgyengécske elektronikus zene váltotta fel, és egy közjegyzőtől kapott (teljességgel jogtalan és ezáltal eredménytelen) levél - amelyben néhány tízezer forint lehúzására tettek egy gyenge kísérletet - nem segítette elő a koncentrációmat, így az első húsz percben néhányszor komoly veszélyben forgott a tükör, a gép és jómagam is. Utána lenyugodtak a kedélyek, oda tudtam figyelni és keményen megnyomtam. 

Kedd: ez volt a nap, ami arany betűkkel vonul be a felkészülésem naptárába. Ugyanis egy vacsora miatt az esti edzés ki volt zárva, így reggel elmentem úszni!! Legyőztem a reggelt!!! Így az állás 53-1 oda, de jövök fel, mint Ongán a talajvíz. Két kilométer 50 perc alatt, és olyan üdvözült mosollyal vettem le az úszószemüvegemet az órára tekintve és csaptam az égbe, ahogyan arra csak a legnagyobbak képesek. Árnyékolja kissé a képet, hogy ez az időeredmény a profi úszásban a 8 évesek között sem lenne kiemelkedő (sőt!), de nem is ez a cél, hanem hogy egyben le tudjak úszni 4 km-t. Egyelőre úgy tűnik, menni fog.

Szerda. spinning új helyszínen, a Lurdy házban. Ez az óra egy ezoterikus önmegismeréssel egybekötött tekerés volt, ahol kezdetben egy sejt, később egy vízben úszkáló valami, még később emberszabású a földön, majd a hegyen, végül önmagam voltam. Jobban örültem volna, ha csak szimplán egy leendő biciklistaként tekint rám az egyébként rendkívül szimpatikus edző, de az óra egyediessége és hangulata miatt megérte, egyáltalán nincs kizárva, hogy visszamegyek. De itt meg is kell jegyeznem, hogy remegve várom azt a pillanatot, hogy tényleg bringán lehessen tekerni, mert ezek a spinning órák jók, de szerintem nem elegek.

Csütörtök: eljött a nagy nap, a barbár tréning ideje. Akkurátus pakolás után lélekben felkészültem arra, ami történni fog velem. A biztonság kedvéért vittem magammal fogvédőt és bandázst is (ki tudja, lehet hogy annyira barbár, hogy az első edzésen megvernek?), és elindultam. Odaérve derült ki, hogy az értő olvasást nem sikerült maradéktalanul elsajátítanom az elmúlt 28 év során, hiszen nem minden nap, hanem csak hétfő-szerda-péntek ritmusban vannak az edzések, egy sparringra pedig nem szívesen neveztem be. Így újfent elmaradt a barbár (ennek pótlása ma történik), cserébe nem mentem haza dolgavégezetlenül, hiszen átmentem a Gildába egyet kondizni. Az elmarad edzés miatti csalódottságomat azonban hamar feledtette a Gilda, Budapest legmodorosabb konditerme, ahol egymásnak feszülnek a legszebb férfitestek, ahol a szteroidtól átitatott szemeken lehet látni a győzni akarást, ahol az egy főre eső Adrenalin, Energy és Devergo atléták száma 2, ahol még mindig lehet zokni-papucsban gyúró embert látni, ahol a haj léte már felér egy kisebb törvénysértéssel, és ahol a legigényesebb elektronikus zenét játsszák kerek e városban. De a gépek jók, szó se róla.

A péntek egy nagyszerű vacsoráé és a hozzá elengedhetetlenül tartozó vörösbor - pálinka kombinációé volt, így a szombat a másnap jegyében telt. Ennél többet nem szeretnék róla mesélni, elég szomorú, hogy az ember ebben a korban már másnaposabb, mint amennyire részeg volt.

Vasárnap egy laza délelőtti 3,5 km-es séta a Hajógyárin a kutyákkal, délután pedig egy kilométer úszás, amit 250 méterekre osztottam. Az elsőnél az ötödik és a tizedik hosszt víz alatt tettem meg, utána 20 fekvő, 5x10 hasizomgyakorlat, majd ismét 20 fekvőtámasz. A másodiknál egy úgynevezett piramis 10 hossz (egyre több tempó megtétele víz alatt értelemszerűen egytől tízig), ami után a fentebb már vázolt gyakorlatok. A végén pedig 2x10 hossz simán (nem ez volt természetesen a terv, de a levegő nélküli úszás sokat kivesz az emberből, mit ne mondjak), tizenként a fekvőtámasz, hasizom kombó. 1 km úszás, 160 fekvőtámasz és 200 hasizomgyakorlat; vasárnapra megteszi.

Ma végre barbár tréning, elmondhatatlanul várom, a hét többi része még nincs pontosan megtervezve, de a tegnapi úszásból azt látom, hogy a tüdőkapacitásomat még növelni kellene.

Jó hét volt, soha rosszabbat!

A legnehezebb pont az úszásban akkor van, amikor 3 km-t tűztél ki magad elé, és még van 2,7 hátra. Ez egy 25 méteres medencében 120 hossz. Százhúsz hossz. Én ezt csak úgy tudom számolni, hogy minden levegővételnél (egy hossz 9 és 10 karcsapás, így levegővétel), elmondom a hátralévő hosszok számát. A célok ilyenkor a 100, 60, 40, és onnan minden tíz visszafelé. Az utolsó 20 már röpül.

Ez jutott eszembe annak kapcsán, hogy túl vagyok a felkészülésem első dokumentált hetén, még 21 van hátra. És ez sokkal gyorsabban el fog jönni, mint azt gondolnám. Megvallom őszintén, rosszabbra számítottam, hiszen hétből öt nap mozogtam valamit, így ha ezt a tendenciát tartani tudom, nem lehet baj.

Néhányan érdeklődtetek az étkezési szokásaimról, hogyan készülök. Megvallom, kevésbé vagyok tudományos. Reggelire igyekszem gabonapelyhet enni banánnal és joghurttal, de sajnos a krónikus reggeli időzavar - aminek oka természetesen mindig külső okokban keresendő, semmiképp sem a lustaságomban - sokszor arra késztet, hogy a Mester utcai Tina pékségben vegyek péksütiket, amelyek tésztáját egyébként a Megváltó a saját kezével gyúrta a Paradicsom bejárata melletti malomban őrölt lisztből, amit szűz lányok szorgos kezei hordtak oda. Az egyetlen főszabályom így hangzott: nem eszem sertéshúst. A jó szabály alapelvei megmaradnak, legfeljebb kiegészülnek. Így történt ez kedden is, így "nem eszem sertéshúst, csak ha felismerhetetlenné van darálva a lasagne-ben"-re; pénteken pedig "nem eszem sertéshúst, csak ha véletlenül pont ebédidőben akad dolgom a Nagyvárad téri hentesnél, ahol épp akkor van kész a tarja és a sült kolbász"-ra módosult. Remélem több módosítás már nem lesz a szabályokat illetően. Hát így.

Hétfő: sok év után elmentem spinningelni Ákossal, és ahhoz képest, hogy nagyon rég nem csináltam ilyet, igen jól ment. Bár kiizzadtam néhány litert, végig bírtam, a hegymeneteket megnyomtam. Utána még éreztem magamban annyi erőt, hogy hazaérve lementem futni, de 3 km után be kellett látnom, hogy ilyen bokával teljesen felesleges kockáztatni. Pedig ment volna a maraton is. Nyilván.

Kedd: a kedd egy hirtelen támadt munkahelyi kavalkád miatt sportmentessé lett nyilvánítva, pedig hónapok óta ez fix úszónap volt. Nem baj, jövő héttől visszatérünk.

Szerda: újra spinning, egyre jobb erőben. Ezt segítette, hogy az edző nagy rockrajongó volt, így a sok általam is ismert zene elvette a figyelmemet attól, hogy nekem most az ájulás szélén kéne lavíroznom. Itt megtudtuk azt is, hogy egy óra spinning alatt úgy 30-35 km-t tekerünk, így legalább van összehasonlítási alap.

Csütörtök: 3 km úszás, azaz 120 hossz. Az eredeti tervem 80 perc volt, amit viszont jócskán sikerült alul (azaz felül-) múlnom, 75 perc alatt végeztem. Ez 25 perces kilométereket jelent, tehát most 1 óra 40 perc alatt úsznám le az Ironmant, ha ez feszített víztükrű medencében lenne. Ez 40 perccel a szintidőn belül van, tehát alapnak feltétlen megteszi. Azt gondolom, hogy amit a nyílt víz energiában elvisz, azt az adrenalin és a versenyszellem visszahozza. A cél a 20 perces km lenne, de ez mellben szerintem elég erős túlzás lenne, szóval ha 1:30 alatt be tudom magam vonszolni a célba, mérhetetlenül büszke leszek.

Péntek: egy újabb munkahelyi megcsúszás miatt nem sikerült az eredeti tervem, ami egy barbár tréning nevű edzés meglátogatása lett volna, cserébe csináltam itthon 100 fekvőtámaszt, 100 felülést és 100 kitolást, tizes csoportokban. Ez nem lesz felírva a dicsőségfalamra, de már az is egy komoly előrelépés, hogy itthon képes voltam rávenni magam a mozgásra.

Szombat. a Bank Center Fitness fotósát innen is csókoltatom, jó munkát végzett. A fent lévő képeknél háromszor kisebb, egy spinning gépet tartalmazó konditermet csak azért nem hagytam ott, mert a kártyámmal egy nap csak egy helyre tudok bemenni. Így megvártam, amíg felszabadul, majd 1 óra 45 percet tekertem változó intenzitással és nehézségi fokon. Ez számításaim szerint úgy 50 km-nek felel meg, ami nem olyan rossz.

Vasárnap: az eredeti tervem egy nagyon laza úszás, szauna, lazítás volt, amit aztán a Nagykönyv alapján (Gábor, 13:01) a következőre módosítottam: "A vasárnap a szeretteidé, a kanapéé, a chilli con carne-é, a National Geographic-é és a Hariboé." Így enyhe gumicukor-túladagolásban és még enyhébb lelkiismeret-furdalástól szenvedve írom ezt a bejegyzést.

Összességében elmondható, hogy egy hét alatt úsztam 3 km-t, tekertem 120-at, ez közel sem annyi, mint amennyit júniusban 12 óra alatt kell. Két órát tekerni egy biciklin, ami nem megy sehova, elmondhatatlanul unalmas, ott még számolni sem lehet semmit, úszni legalább ennyivel jobb. Monoton, kemény felkészülés lesz, de megéri majd. Alig várom a jó időt, hogy a spinninget meg a sima szobabiciklizést felváltsa az igazi tekerés, a hegyek valódi meghódítása.

Addig is: ma este Django a moziban, holnaptól Spárta a termekben.

Hétfőn spinning, kedden úszás, szerdán spinning, csütörtökön erősítés, pénteken pihi, szombaton jóga, vasárnap kirándulás és/vagy úszás a jövő heti terv.

A két legfontosabb kérdés.

Ki?

28 éves vagyok, tehát az Ironmanre való készülést felfoghatnánk egyfajta első kapuzárási pánikként is, bár én közel sem így élem meg. Kiegyensúlyozott, örömökben teli életem van, általánosnak mondható álproblémákat leszámítva semmiben nincs okom panaszra.

Gyerekkoromban nevezhettünk versenysportolónak, amit aztán a középiskolában megszokott szocializáció messzebbre vitt, az egyetemi szocializáció pedig beláthatatlan messziségbe sodort. Bár ezekben az időkben is viszonylag rendszeresen sportoltam, de a rendszeresség kimerült a haverokkal heti egy fociban, esetleg látszatgyúrásban. Az elmúlt 10 év legnagyobb sikere, hogy a Közgáz Liga negyedosztályának egyik tavaszi szezonjában házi gólkirály voltam, amit nem kevésbé köszönhetek egy kizárólag lányokból álló csapat ellen szerzett öt gólomnak.

A blog címe máris egy túlzó hazugság. Valójában csak az Ironman kétharmadára készülök, de az "Út az ironman kétharmadáig" egyrészt nagyon hülyén hangzik, másrészt pedig mai világunkban azt gondolhatnák, hogy maga a felcsúti vasember blogját olvashatjátok 2009-ből.

Egy régi elhanyagolt sérülés miatt ugyanis a jobb bokám gyakorlatilag használhatatlan, így a futás része nekem kimarad. A leküzdendő táv 3,8 km úszás és 180 km bicikli, mindezt 12 órán belül. Úgy október környékén még azt az álláspontot képviseltem, hogy ezt bárki meg tudja csinálni, viszont az idő előrehaladtával az a bizonyos babszem egyre nehezebben férne be oda, ahova azt mondani szokták.

Ezért úgy döntöttem, hogy blogot írok. Ennek kettős oka van: egyrészt majd tanulságul szolgálhat a későbbiekben hasonlóra készülőknek, hogy elég vagy nem elég az, amit és ahogy én készülök; másrészt pedig a nyilvánosság elé lépve sokkal cikibb lenne májusban meggondolni magam, így magamat is mintegy kényszerítve a folyamatos felkészülésre.

Tervem a következő: minden héten egy bejegyzés az előző és az előttem álló hetemről két aspektusból:

1. hogyan edzettem, milyen mennyiséget, miből, és mindezt hogyan éltem meg.

2. mi a következő heti tervem, ami értelemszerűen adja majd az alapját a következő bejegyzésnek.

Igyekszem megfelelni a saját magamnak állított mennyiségi és minőségi követelményeknek - már ami a blogot illeti -, remélem sikerrel járok. Előre!